Hírek
2014. Július 22. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Bővített a Viesmann Kft. Bátonyterenyén
Új, hétszáz négyzetméteres üzemcsarnokkal bővítette telephelyét a bátonyterenyei Viessmann Modellgyártó Kft. mintegy 200 millió forintból.
A beruházás célja az volt, hogy a vasúti modellek gyártásával foglalkozó cég megtartva az ott dolgozó 172 ember munkahelyét, bővítse a létszámot 12 -vel, és javítsa az üzem költséghatékonyságát, versenyképességét - tájékoztatta az MTI-t a Viessmann Kft. gazdasági vezetője.
Balla Ágnes elmondta: a Viessmann Modellgyártó Kft. német tulajdonosa 2012-ben döntött arról, hogy kibővíti Bátonyterenyén 20 éve működő gyárát.
Az új csarnok kialakítására több mint 87 millió forintot nyertek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében, ez a teljes beruházás 40 százalékát teszi ki. Az összköltség mintegy kétszázmillió forint volt, ebből az összegből közel ezer négyzetméter gyártó és logisztikai terület létesült, maga a csarnok hétszáz négyzetméteres.
A gazdasági vezető ismertette: a Viessmann Modellgyártó Kft. 1992-es magyarországi jelenléte óta folyamatosan bővítette termékkörét és dolgozói létszámát, ma a gyártott termékek száma már több mint ezer. A modellvasutaknak olyan kellékei készülnek Bátonyterenyén, mint lámpák, szignálok, felsővezetékek, elektronikák, de ma már működő - mozgással és világítással ellátott - termékeket is gyártanak. Az itt készült termékek nem csak megőrizték a korábbi német minőségi színvonalat, hanem sok területen tovább is fejlesztették őket. Bátonyterenye ugyanis nemcsak a gyártásnak, hanem a fejlesztésnek a bázisát is adja: a magyar mérnökök munkájának eredményeként nyolc szabadalom született. A fejlesztési tevékenység a prototípusok készítésén túl kiterjed a termékek tesztelésére és a szerszámfejlesztésre is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 14:00, szombat | Helyi
Pünkösd - Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei.
Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők vasárnap ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.
2024. Május 18. 13:43, szombat | Helyi
Egy régi történet: a Salgótarjáni Kohászati Üzemek – 1. rész: 1902-re a csúcson!
Borítóképen: Az egykori vasfinomító gyár és lakótelep látképe 1873-ból. A Salgó-Tarjáni Vasfinomító Társulat, vagy a Rimamurány—Salgó-Tarjáni Vasmű Részvény Társaság
2024. Május 18. 08:00, szombat | Helyi
Reggel pára, délután egy-egy zápor jöhet.
Napos-gomolyfelhős időre van kilátás. Északon helyenként futó zápor, zivatar kialakulhat.
2024. Május 17. 15:00, péntek | Helyi
Rossz matek: 2×72=2×39+2×4!!!
Jövet-menet gyorsan hajtott Dejtáron.